Az ókori Róma hadvezérei már a pun háborúk korától (vagyis a Krisztus előtti III. századtól kezdődően) híresek voltak arról, hogy szerették győzelmeiket hősies és hatalmas diadaloknak beállítani, melyekről terjengős hadijelentéseket küldtek haza a szenátusnak. Ezt az írsában megtett majd több helyen felolvasott hosszú öndicséretet később gyakran követte egy római diadalmenet (vagy úgynevezett ovatio), melyben Róma lakossága elragadtatott ünnepléssel jutalmazta a győztes csatából hazatérő hadvezérét. Mindezen szokások annyira Róma részét képezték, mint sajátos tóga-viselet, a jellegzetes légiós fegyverzet, az amfiteátrumok látványa és a latin kultúra ezernyi jele a birodalomban (kövezett utak, vízvezetékek, patrícius házak és a Fórum Romanum épületeinek látványa ... stb). 

Különlegességnek számított, ha egy római hadvezér a megszokott dagályos és hosszú hadijelentés helyett egy tömör üzenetben jelzett a szenátusnak győzelméről. A történettudomány alig tud ilyen esetről, ám az egyik annyira rövidre sikerült, hogy máig fennmaradt és közismert lett szövege, mely így szólt:

"Veni, vidi, vici"

... ami annyit tesz: "jöttem, láttam, győztem". A tömör és lakonikus hadijelentést Julius Caesar küldte a római szenátusnak, mégpedig Kr.e. 47 augusztus 2-án, amikor legyőzte II. Pharnakész pontusi királyt, a zelai csatában (a mai Törökország területén).

Apropo "lakonikus": a kifejezés a spártaiak ókori államára utal, Lakóniára, melynek harcosai híresek voltak tömör beszédükről. Egy ókori anekdota szerint, amikor a makedónok kiterjesztették uralmukat a hellén államokra, a spártaiak szembeszálltak velük és a makedón király (II. Philipposz) fenyegetésére - mely így hangzott: "ha legyőzlek benneteket, eltörlöm Spártát a Föld felszínéről" - csak ennyit üzentek vissza: "HA ...".

Visszatérve Caesar hadijelentéséhez: az említett zelai csata évében Caesar már megkaparintotta a teljhatalmat, hiszen az első triumvirátus már felbomlott és egy évvel a zelai csata előtt (Kr.e. 48 augusztus 9-én) a pharsalusi csatában legyőzte egyetlen riválisát, Pompeiust is. Ekkor már csak egyetlen teendője maradt: a rendteremtés a birodalom keleti részén. Ennek jegyében először Kleopátrát támogatva legyőzte az egyiptomi fáraót (Kleopátra testvérét), biztosítva Róma fennhatóságát a gazdag terület felett, majd még keletebbre indult, a mai Törökország vidékére. Itt győzte le Pontoszt, hogy a Római Birodalom szomszédságában cliens királysággá tegye (alávetett területté).

Caesar a csata után mint a birodalom legsikeresebb hadvezére diadalmasan térhetett haza Rómába, megszerezve az összes fontos római címet, köztük a consuli méltóságot is. Rövid hadijelentése kicsit alaptermészetét is megmutatta, melytől távol állt minden mesterkéltség. Példátlan hatalomkoncentrációjának emléke örök időkre megőrződött és ma a császár szavunk (illetve az ókori császárok megnevezései közt a "cézár" kitétel) hosszú évszázadokra jelezte (és jelzi ma is) emlékét.