Bonaparte Napóleon kiérdemelte a történelem legsikeresebb hadvezére címet, hiszen élete 60 csatájából csupán hetet vesztett el [forrás] ami közel 90%-os győzelmi arányt jelent. Ugyanakkor az is elmondható, hogy még ő sem tudott volna ennyire sikeres lenni, tehetséges tábornokai nélkül.  De kire támaszkodhatott leginkább, ki volt hadvezérei közül egyedül veretlen, aki karrierje végén egyetlen vesztes csata nélkül vonulhatott vissza? A válasz: Louis Nicolas Davout (1770-1823) [ejtsd: Davu] a francia lovasság zseniális vezére, a legendás "vasmarsall" (franciául: "Le Maréchal de fer"), akit Napóleon kétszeresen is hercegi rangra emelt és 100 napos visszatérésekor hadügyminiszteri címmel ajándékozott meg.

Davout, eredeti nevén d'Avout a parányi, Párizs-közeli Annoux faluban látta meg a napvilágot 1770-ben. Napóleonhoz hasonlóan köznemesi család sarja volt (bár felmenői közt előkelő burgundiak is akadtak) és Napóleonhoz hasonlóan nagyon korán, szinte kamaszként került a katonai pályára. Ugyanabban a kadét-iskolában tanult ahol a császár (Brienne-le-Château), de Napóleonnal ellentétben nem tüzérként, hanem lovas-tisztként végzett. Már 1787-ben (alig 17 évesen) hadnagyi rangot kap és rendkívül gyorsan emelkedve a ranglétrán, 1793-ban már tábornok. Első komoly katonai tapasztalatait a francia forradalmi hadsereg rajnai frontján szerzi, Moreau tábornok alatt. (Egy ideig Moreau volt Napóleon legtehetségesebbnek tartott tábornoka, ám 1800-ban szembefordult a későbbi császárral és 1804-ben az USA -ba menekült.)

Davout tehetségére az 1798-as egyiptomi  hadjárat során figyel fel Napóleon. (Ebben némi szerepet kap Desaix tábornok is, aki Devout barátjaként bemutatja őket egymásnak.) Innentől kezdve a császárral egykorú tábornok egyre komolyabb megbízásokat kap: 1800-ban (marengói csata évében) az itáliai francia lovasság parancsnoka, 1804-ben (Napóleon császárrá koronázásakor) megkapja a legmagasabb katonai rangot, marsall lesz, majd a császári gárdák parancsnoka. Közben érdekes fordulatokat vesz magánélete is: előbb 1791-ben nősül meg, felesége: Adelaide Séguenot, ám 3 évre rá elválik a nőtől és 1801-ben újra-nősül, nem is akárkivel: második felesége Aimée Leclerc annak a Charles Leclerc tábornoknak a testvére, aki Napóleon nővérét Paulinét vette feleségül. Ilyen módon Davout rokonságba kerül Napóleonnal. A frigyből 4 életképes gyermek születik: 3 lány és egy fiú. (Utóbbi 1853-ban utód nélkül hal meg, így vele fiúágon kihal a Davout család.)

Davout legnagyobb győzelmeit a harmadik és negyedik koalíció elleni harcokban aratja, vagyis 1805-ben az Ausztria elleni támadásban és 1806-ban a porosz hadjárat idején. Az austerlitzi csatában ő vezeti a a francia csapatok jobb szárnyát, az 1806-os auertstadti ütközetben pedig ő töri át a kétszeres létszámfölényben lévő porosz derékhadat. Ez utóbbi diadalmáért megkapja Napóleontól az Auerstadt hercege címet. A porosz hadjárat későbbi csatáiban ugyancsak kiemelkedik tehetségével és jelentősen hozzájárul az eylaui, heilsbergi és friedlandi győzelmekhez.

Ekkor már Davout szinte nélkülözhetetlen Napóleon hadvezéreinek sorában, így a császár neki adományozza a Varsói nagyhercegség főkormányzója tisztséget. Később, 1809-ben újabb sikereket arat a harctereken: előbb Eckmühl mellett vívott ütközetben, majd az osztrákokkal megvívott wagrami csatában. Az utóbbi összecsapásban (mely megpecsételi a Napóleon elleni ötödik koalíció sorsát és fényes győzelmet biztosít a franciáknak Ausztria felett) Davout zseniális megkerülő lovas-rohama dönti el a küzdelmet. Jutalma most sem marad el, újabb hercegi címet kap Napóleontól (Eckmühl hercege) és ő lesz az Elba menti körzet főkormányzója.

Napóleon magával viszi az orosz hadjáratra is legjobb tábornokát, aki a borogyinói csatában (1812 szeptember 7.) sajnos megsérül és leesik lováról, ám a viszontagságokkal teli hazatérést követően ő szervezi újjá a francia fősereget. A hatodik koalíció hatalmas támadása idején (1813) Hamburgot szállja meg és védi egy teljes éven keresztül. Ez az egy esztendő pályafutása leginkább vitatható szakasza, hiszen valóságos rémuralmat megvalósítva tartja francia kézen a várost. Napóleon veresége őt is megadásra kényszeríti, így 1814 május 31-én leteszi a fegyvert XVIII. Lajos előtt. Később a 100 napos visszatéréskor Davout is aktivizálódik, hadügyminiszteri megbízást, rangot kap. A legvégső csatában (Waterloo) azonban Napóleon nem alkalmazza a kitűnő tábornokot, mert hadügyminiszterként Párizsban van rá szüksége, így Davout nem segítheti a császárt az utolsó nagy harcban (ezért később sok kritika érte Napóleont). Davoutnak kellene védenie Párizst, de az ideiglenes kormány, Napóleon harctéri veresége után fegyverletételre szólítja fel.

Davout 1819-ben Franciaország pairjévé nevezték ki és az ország egyik hőseként vonulhatott vissza a katonai szolgálattól. Élete végén egyszerű polgármester lett egy kisvárosban (Savigny-sur-Orge), majd 1823 június elsején gümőkorban halt meg alig 53 esztendősen (a vele egy-idős Napóleont csak két évvel túlélve). Egyetlen fia később ugyanannak a kisvárosnak lesz polgármestere, de sajnos fiatalon, alig 42 évesen utód nélkül hal meg.

Davout volt a napóleoni francia hadsereg legtehetségesebb lovas-parancsnoka és Napóleon legjobb tábornoka, melyet az austreltitzi, auerstadti, eckmühli és wagrami csatákban nyújtott hihetetlen parancsnoki teljesítményeivel bizonyított. Hihetetlen szigorúsága miatt már aktív korában ráragadt a "vasmarsall" elnevezés. (John G. Gallaher, amerikai történész ezt a címet adta 1976-ban megírt Davout-életrajzának.) Bár Napóleon tanácsadói környezetében és tábornokai között akadtak tapasztaltabb vezetők is, akiket a császár többször vont bizalmába, mint például Joachim Murat és Louis-Alexandre Berthier tábornokokat, Davout marsallt harctéri képességei mindig is kiemelték a francia parancsnokok és hadvezérek sorából.