Edward Gibbon (1737-1794) hírneves 18. századi brit történész használta először az "utolsó római" kifejezést mégpedig az ókori Róma legendás hadvezére, Flavius Aetius (396-454) élete kapcsán. Középiskolai tanulmányainkból leginkább a 451-es catalaunumi csata kapcsán emlékszünk rá, melyben visszavonulásra kényszerítette Attila hun vezér seregét. De ki is volt ő valójában?

Aetius a Balkánon fekvő Moesia provinciában (a mai Bulgária területén) született Kr. u. 390 körül. Apja, Gaudentius lovassági parancsnok volt, pannóniai család sarja, azonban anyai ágon ősi patrícius családból származott. Katonai pályája gyorsan ívelt felfelé. Több mint húsz évig volt a hunok túsza. 425-ben hun segédcsapatokra támaszkodva kikényszerítette, hogy Gallia katonai parancsnoka legyen Magister militum per Gallias. Később, Bonifatius és Felix (politikai ellenlábasai) legyőzése után, 433-tól az egész nyugati fél Magister militume, a nyugatrómai birodalom igazi irányítója lett. Galla Placidia, III. Valentinianus (425-455) császár anyja, aki kiskorú fia helyett gyakorolta a hatalmat, folyamatosan próbálta eltávolítani a hatalomból, Aëtius azonban – többek között – jó hun kapcsolatainak köszönhetően (több évet töltött túszként Ruga hun király udvarában) mindig elhárította a régens próbálkozásait. Tekintélyéhez hozzájárult, hogy a szenátori nemességgel jó kapcsolatot tartott.

Attila és a hun invázió ellenében sikerült megnyernie a frankokat, a burgundokat, a vizigótok és az armoricai kelták segítségét. 451-ben a catalaunumi (pontosabban mauriacumi) csatában Attilát rendkívüli erőfeszítéssel visszavonulásra kényszerítette. Attila 452-ben megtámadta Itáliát. Aëtius a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazta, aminek meg is lett az eredménye. Az élelmiszerhiány és a pestisjárvány következtében Attila Róma falai elől visszavonult Pannóniába.

Később, 454-ben Petronius Maximus szenátor és Heraclius eunuch elhitették a császárral, III. Valentinianussal, hogy Aëtius az életére tör. Így 454. szeptember 21-én egy kihallgatás alkalmával Heraclius és az uralkodó saját kezűleg megölték a nagy hadvezért. (Egyes források szerint maga a császár döfte le.) Halálához hozzájárult még túlzott hatalma és hogy ragaszkodott fiának a császár leányával, Eudociával tervezett házasságához.

Bár az összeesküvők abban reménykedtek, hogy tettükkel kisajátíthatják Aetius hatalmát, páratlan tehetségét már nem tudták megszerezni, így aztán az ország anarchiába hullott. A zűrzavarban hamarosan a császár és a merénylők nagy része is életét vesztette, miközben az általános fejetlenségben senki sem akadt, aki segítő kezet nyújtott volna a Rómát elözönlő germán és frank törzsek ellenében. III. Vanetinianust 3 évvel Aetius halála után 455-ben az egykori hadvezér katonái ölték meg bosszúból egy csapatszemlén. Róma legnagyobb harcosának kivégzése tehát nem maradt megtorlatlanul.

Flavius Aetius meggyilkolása lényegében lezárta azt a kort, amikor a császárság még de facto birodalom volt, így aztán az utókor joggal nevezte őt az utolsó rómainak, aki erre a névre méltónak is bizonyult. Aetius halála után 22 évvel (476-ban) szétesett a Nyugat-Római Birodalom is, az utolsó császár Romulus Augustulus (alig 15 évesen) a trónról való lemondásra kényszerült és egy kolostorba vonult (haláláig). Róma aranykora leáldozott tehát, utolsó igazi katonája és hadvezére Flavius Aetius volt.