Az emberiség történelmében akadtak olyan hadseregek, melyeket veretlennek hittek és valóban alig találtak legyőzőkre. Ezek közül most három bemutatására vállalkozunk, mégpedig három teljesen külön korszakból: az ókorból, az újkorból és a XX. századból keresgélve. Nézzük őket:

Az ókori Róma hadserege

Az ókori Róma hosszú évszázadokon keresztül bizonyította ütőképességét, hiszen a Krisztus előtti 3. században kezdődő pun háborúktól kezdve egészen a germánok elleni sikeres hadjáratokig (Marcus Aurelius háborúi a Krisztus utáni 2. században) sorra aratta győzelmeit, sokszor nagyobb létszámú haderőkkel szemben is. A római légiók fegyelmezett hadrendben, a hosszú-pajzs (scutum) és a rövid kard (gladius) használatával törtek előre, de a Krisztus utáni időkben a lovasság szerepe is megnőtt. A gladius - mely egyes hadtörténészek szerint Rómát naggyá tette - egy 63 centi pengével rendelkező, kétélű rövid-kard volt, 6 cm szélességgel, szúrásra, hárításra (kevésbé vágásra) tervezetten. Kitűnő római hadvezérek vezették a légiókat, mint Scipio Africanus, Julius Caesar vagy Lucius Lucullus. Mindezeknek köszönhetően a Római Birodalom Traianus császár korára (Kr.u. 98 - 117) elérte a 6 millió négyzetkilométert három kontinensre kiterjedve és a történelem egyik legsikeresebb birodalmát alkotva.

Napóleon verhetetlen serege

Bonaparte Napóleon 1796-ban, alig 27 évesen lett az itáliai francia hadsereg parancsnoka, mely beosztásban már jelentős csatákban vezethette katonáit Ausztria ellen. Innentől kezdve egészen az 1815-ös waterlooi csatájáig, vagyis majdnem 20 éven keresztül verte végig Európa szinte összes hadseregét. Győzelmeiben - 60 sikeres csatájában és győzelmében - döntő szerepe volt egyrészt vezetői stílusának - annak a ténynek, hogy mindig az emberei között tartózkodott (ellentétben a korszak jellemző hadvezéri magatartásával, mely távolról kísérte nyomon a katonai eseményeket) - részint pedig katonai hozzáértésének, miszerint jól megtervezett módon, a különböző fegyvernemeket (gyalogságot, tüzérséget, lovasságot) ügyesen mozgatva, kivételes hatékonysággal vezette embereit. Legnagyobb győzelmeit Marengónál (1800 június 14.), az Austrelitzi csatában (1805 december 2) és többek közt Wagram mellett (1809 július 6.) aratta.

A Wehrmacht, Hitler serege

Adolf Hitler hadserege 1939-ben a háború kirobbanásakor közel 7 millió német katonát számlált, melynek majdnem felét a Szovjetunió elleni harcra  összpontosította 1941 és 1945 között. Bár a Wehrmacht sokszor követett el hibákat - többnyire éppen a Führer hozzá nem értő makacskodásának köszönhetően (mely sokszor értelmetlenül tiltotta meg még a taktikai visszavonulásokat is), a német hadsereg páratlanul tehetséges tábornoki karral és ütőképes harckocsi állománnyal illetve tüzérséggel rendelkezett. Előbbit illetően: Heinz Guderian, Erich von Manstein, Erwin Rommel, Gerd von Rundstedt illetve például Hasso von Manteuffel emelhető ki, addig a harckocsikat és tüzérséget tekintve a Panzer V. Párduc, a Sturmgesütz IV, illetve az M43 (Pak 43 Panzerabwehrkanone 43) okozta a legnagyobb veszteségeket ellenségei számára. A német hadsereget végül az amerikai ipar, a szovjet létszámfölény, a többfrontos harc reménytelensége és a német állam gazdasági kimerülése kényszerítette térdre közel hat évnyi háborúskodás után.