Árpád fejedelem, Álmos fia 845 körül született a Turul nemzettségben, a magyar törzsek sztyeppei vándorlásának időszakában. (Édesanyjának neve ugyanúgy nem maradt fenn, mint feleségének kiléte, akitől fiai születtek.) Bizánci források szerint - konkrétan: VII. Kontantinosz császár által hátrahagyott iratok tanúsága alapján - 893-ban lett a magyarok nagy-fejedelme mégpedig a velünk szövetségben álló kazárok javaslatára. A döntést elfogadta Álmos is (megtartva gyula tisztséget) és segítve a folyamatot, hogy fia átvegye Levedi helyét. Az eddig leírtak azonban eltérő módon jelennek meg őstörténettel foglalkozó történészeinknél: Róna-Tas András, Kristó Gyula, Győrffy György és Tóth Sándor László is másként, sőt más időpontban és más tisztségeket említve ír Árpádról, így végül is fejedelemmé választásának éve illetve pontos méltósága is kérdéses (Árpádnál a kende, a gyula és a két tisztség összevonása is lehetséges).

Ami azonban bizonyos, hogy Árpád vezette a honfoglaló magyar törzseket a Kárpátok hágóin keresztül - a Vereckei-hágó, Uzsoki-hágó, Tatár-hágó, Radnai-hágó, Borgói-hágó, Békás-szoros, Ojtozi-szoros, Bodzai-szoros átkelésein - az alföld területeire. Akkoriban a Kárpát-medence mindent megtestesített, ami az ősmagyarok számára fontos volt, vagyis bővizű folyókat, gazdag legelőket, végtelen pusztákat a nomadizáláshoz és körben védelmet szolgáló hegyeket. Maga lehetett a kánaán, nem véletlen, hogy tudatosan, vagyis előre megtervezett módon és a területet már évtizedek óta alaposan feltérképezve érkeztünk ide. Az alföld elfoglalása - mivel nem tartozott egyetlen környékbeli államhoz sem - könnyen ment, viszont a frank hűbérben létező Dunántúl és a morva - frank Felvidék megkaparintása már nehézkesebb módon és csak később sikerült (900-902).

Honfoglaló népünk létszámáról megint csak becsléseink vannak csupán: a 200 ezer és az 500 ezer közti tartományt valószínűsítve a különböző történész-munkákban. Az első komolyabban vehető forrásadatok a tartárjárás megelőző évekből (1240 körül) már kétmilliós magyarságról írnak, de ez 340 évvel későbbi adat sajnos.

Árpád öt fiút nemzett (Levente, Tarhos, Üllő, Jutas, Zsolt), akik közül Zsolt ága emelkedett ki, hiszen az ő fia, Taksony lett később az Árpád-ház leszármazási sorának kiindulópontja és közös őse. (Taksony fia Géza, annak fia pedig államalapító királyunk: Szent István.)

Árpád fejedelem törzse és nemzettsége Esztergom környékét választotta szállásterületéül, míg a többi törzs a Kárpát-medence egészét felhasználva telepedett meg, a Keleti-Kárpátok hegyeitől egészen a nyugati Alpokig elterülve. A törzsek között csupán laza kapcsolat lehetett, vagyis Árpád nem egy központosított entitás felett uralkodott sőt ez a fajta partikularitás még nagyon sokáig megmaradt népünknél. (Száz esztendővel később, Szent István fogja csak felszámolni a törzsi berendezkedést és központosítani a megszülető magyar államot.)

István koráig a magyar törzsi vezetők és nemzettségfők maguk dönthettek szinte mindenben, ők igazgatták területeiket, miközben maguk ítélkeztek saját belső ügyeikben. Mindezek mellett az egyes magyar törzsek önálló kalandozásokat folytathattak, saját útvonalakon haladva és megtartva, felhasználva a megszerzett zsákmányt. (A kalandozásoknak, majd sokkal később, 970-ben szakad vége.)

Árpád legfőbb gondjait alighanem a megtelepedés, a frankokkal, morvákkal, bolgárokkal való fegyveres súrlódások - összetűzések problémája és fiainak nevelése, utódlási sorának kialakítása jelentette. Gondoskodnia kellett saját törzsének jólétéről és a törzsi vezetők közti viszony stabilitásáról is. Mindehhez jött a külső fenyegetések jelentette veszély is, hiszen ősi ellenségeink a besenyők a keleti határainkat, a bolgárok a déli végeket, a frankok - morvák - németek pedig nyugati széleinket fenyegették. Ezek közül a németek támadása hozott konkrét válságot, hiszen 907-ben IV. (Gyermek) Lajos több tízezres sereggel indultak meg ellenünk.

A pozsonyi csatában Liutpold bajor őrgróf és a Theotmár salzburgi érsek vezette német haderő a magyar törzsszövetség felszámolására és népünk elűzésére érkezett. A csatában azonban a magyarok győztek, amivel bizonyították életképességünket és létjogosultságunkat Európában. (A következő nyugatról érkező támadás csak 1030-ban indult ellenünk.)

A győzelem hatalmas diadalt jelentett, ám nem tudjuk, hogy ezt Árpádnak köszönhetjük e. Anonymus (aki III. Béla jegyzője volt) Árpád halálának évét 907-re teszi, vagyis épp a csata évére, így lehetséges hogy ő vezette erőinket és elesett a küzdelemben. Mások szerint a csata után hunyt el természetese halállal.

Árpád fejedelem volt a magyar történelem első nagy alakja és egyben nemzeti királydinasztiánk névadója is. Árpád napján nem is lehetne méltóbban emlékezni rá, mint életútjának felidézésével.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

• Tóth Sándor László: Levédiától a Kárpát-medencéig. Kiadta: JATE, Szeged, 1998
• Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet. Balassi Kiadó, BP., 2007
• Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Balassi Kiadó, Bp., 1993
• Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Bp., 2003
• Vékony Gábor: Magyar őstörténet - Magyar honfoglalás. Nap Kiadó, Bp., 2002.